Öröm az Ürömben.

Kétségkívűl érzések sorozatát inditja be bennem a létem...
Nevetségesen hangozhat a mondat érzések sorozata a létem mi más is lenne.
DE vajon mi az örömöm az ürömben?hm gondolkodom én is ,
hogy ne éppen olyat írjak ami talán nem felelne meg a valósnak.
Az Új.

Amikor ,és ahogyan a sok közhely tartja amikor bezáródik egy ajtó megnyilik egy ablak.
Valahogy nekem rémes eljátszogatni ezzel.
NEm akartam,nem akarok bezáródni látni ajtókat.Visszamászok én az ablakon is!
Mondom magamnak Naivan mintha nem tudnám,hogy az élet rendje ez: "Adsz és Elveszel!"
nem is ez a furcsaság hanem az ,hogy az utóbbi néhány évem erről szólt ,s ekörül a három szó körül forog.
Miért féltem úgy azt az ajtót??miért nézem,hogy meddig van még egy résnyi hely,vagy azon töprengni ,hogyan lehetne azt a rést megnanyobbítani reméleve azt,hogy nem csúkódik be mielőtt felkészülnék rá?!

Belekapaszkodni elmúlt idők emlékhullámaiba s ringatni magam bennük,
Vagy azt mondani szép volt vége van és én Élek!
Élek másként ,és más fejezetben, vagy nem a teleírt lapot nyálazni újra meg újra,
Merni forditani a hófehér lapra és azt tenni ami következik ami kell.

Tudom,hogy közel van a nap az ajtón a rés lassan árnyékként elhalad
Nem rohanok menteni a menthetőt feszegetni tovább az ajtót,vagy keresni az ablakot hol mászhatnék vissza.
Ki kell ,hogy mondani le kell ,hogy gyűrni magamban a falatot és hagyni csukódjon be az ajtó, nyíljanak az ablakok(de nem mászásra) észrevenni a napot ami felsüt a dömb mögül,
ami lágyan melengeti lelkem és arcom, a lüktető szélben szelid hangod:
Adok,Elveszek,ha öröm is az ürömben de ha átlátsz a falon s benézel az ablakon meglátod az újat ami el van készítve csak neked ,csak most ,s csak ha akarod!