Írka -Fírka...

Mindig is szerettem ha csak úgy nekifogok és nem tudom mi a vége.
Van úgy,hogy megtervezem százszorszáz ,de úgysem lesz olyan amilyennek akarom.
Írka -fírka....
Mikor megmutatja a kisgyerek Anyunak,hogy :''Ne milyen szépet rajzoltam"!
Anya elmosolyodik...:))hihi,dehát ez egy írka-fírka.
Ó nem Anyu !Ez egy ház ez meg egy kert,ez meg Te vagy ez meg Én vagyok!:)
FAntázia.
Meglátja az egyszerűségében a fírkában a formákat.
Érdekes.
Talán rajtam is elmosolyodik a Teremtő,hogy milyen kis vonalakban milyen nagyokat látok
De vajon mit lát Ő vagy mit látok Én??
Sosem nevetett ki önkéntelen fírkáimon,
A mosolya is nem lekezelő inkább szerető,hogy: lányom,lányom ez nem épp az amit én gondolok róla,de örülök,hogy látod valahogy ha még nem is öltött formát.
A gyerek furcsán néz Anyura:"Még mindig nem látod??"
Anya forgatja hm,hm:" de,de látok valamit",és kezébe veszi a ceruzát és egyik vonalhoz húz egy másikat kiegészités képpen.
"Látod tényleg egy ház"A gyerek bólint:"Anya tényleg egy ház"(mintha nem lett volna jó a kiegészités nélkül is a ház ,de a gyerek örül,hogy ez igen Anya is látja már).
Igy vagyok én a Teremtőmmel.
Húztam egy vonat Ő meg húz mellé,vagy éppen "Át"ha kell és máris olyan amilyennek kell,hogy lássam.
"Ó igen már látom".
De szép is!; kis kert ,nagy ház,tájak ,falak ,karok ,kardok
Napok,Holdak,Reggelek ,Esték.
Kerekek,keretek vonalak ,de hagyom,hogy TE húzd tovább a vonalat,a "Vonalam".

Öröm az Ürömben.

Kétségkívűl érzések sorozatát inditja be bennem a létem...
Nevetségesen hangozhat a mondat érzések sorozata a létem mi más is lenne.
DE vajon mi az örömöm az ürömben?hm gondolkodom én is ,
hogy ne éppen olyat írjak ami talán nem felelne meg a valósnak.
Az Új.

Amikor ,és ahogyan a sok közhely tartja amikor bezáródik egy ajtó megnyilik egy ablak.
Valahogy nekem rémes eljátszogatni ezzel.
NEm akartam,nem akarok bezáródni látni ajtókat.Visszamászok én az ablakon is!
Mondom magamnak Naivan mintha nem tudnám,hogy az élet rendje ez: "Adsz és Elveszel!"
nem is ez a furcsaság hanem az ,hogy az utóbbi néhány évem erről szólt ,s ekörül a három szó körül forog.
Miért féltem úgy azt az ajtót??miért nézem,hogy meddig van még egy résnyi hely,vagy azon töprengni ,hogyan lehetne azt a rést megnanyobbítani reméleve azt,hogy nem csúkódik be mielőtt felkészülnék rá?!

Belekapaszkodni elmúlt idők emlékhullámaiba s ringatni magam bennük,
Vagy azt mondani szép volt vége van és én Élek!
Élek másként ,és más fejezetben, vagy nem a teleírt lapot nyálazni újra meg újra,
Merni forditani a hófehér lapra és azt tenni ami következik ami kell.

Tudom,hogy közel van a nap az ajtón a rés lassan árnyékként elhalad
Nem rohanok menteni a menthetőt feszegetni tovább az ajtót,vagy keresni az ablakot hol mászhatnék vissza.
Ki kell ,hogy mondani le kell ,hogy gyűrni magamban a falatot és hagyni csukódjon be az ajtó, nyíljanak az ablakok(de nem mászásra) észrevenni a napot ami felsüt a dömb mögül,
ami lágyan melengeti lelkem és arcom, a lüktető szélben szelid hangod:
Adok,Elveszek,ha öröm is az ürömben de ha átlátsz a falon s benézel az ablakon meglátod az újat ami el van készítve csak neked ,csak most ,s csak ha akarod!

Ki vagyok ÉN!

Sokszor csak tükörkép.
Megnézed a csodát,amire te azt mondod :"Elrontott a munkád."
NEm!
Valami olyan ami nem csak lehelet ami a porból kiragadott,
Szellem amit kapott és amivel képmás lett egy földöntúli,
Mintha látnám vizek felett lebegő lelked ami őrzött mindeneket,
Látom a ketté vált sötétet,
a Szót ami által megváltozott a "Nincsen".

Amikor felpezsdültek állatok zajától a mélységek és magaslatok,
TE!úgy láttad jónak lelked belénk adod,pedig nagy volt a csoda
hegyek,tavak ,állatok hosszú mezők beboritott szines takarója,
de TE ki mindezt megalkottad ,TE ,Te voltál az ki lehajolva mint lehelet fújtál a porba,
Csak úgy állt össze csontok,porcok alakzata.
Most ha visszanézem magam nem látok mást ,és nem láthatok mást mint magam,magad Téged
akinek elég volt a szavad a képmásod bennem a kezed műve lettem,

Nincs panaszom megvan a kérdésre válaszom:
Hogy Ki vagyok???az a csont,az a test az a szellem aki leheletedből kapott s belé szállt az élet,
s akinek nem keveset mint Egy szerelmes Fiat adott aki által láthatja a nagyot!
Ő jön s akkor és ott eltűnik minden bánatom ,Mikor porom újra visszaadom,
S ahogy felkapja azt a szél visszatér a helyre ahonnan vettél!