Mosolyt csalt az ég...

Felébredtem aznap reggel ,
Kimentem a város sûrû rengetegébe....,
Nem vártam semmit,nem vártam csodát,
Nem vártam fura kényelmetlen csillogást,
a szemem alig volt félig nyitva ,csak egy kevés csodahit pislogott benn'..nem más,
mint az addigi napban , ami keresztûl sütött a hideg aszfalt maradékon.

Egyszercsak felfigyeltem valamire : vörösen csillogó kis fényre ami egyre inkább kitetszett
Elõszõr csak kóstolgattam vajon ha hozzáérek ráz-e vagy felel-e ha szólok?

Átverés???, az vagy tényleg valami ami változtat dolgokon s a rengeteget az aszfalton a hideget kicsit felhevíti...
A gondolat jó volt, ez a kis fényfolt adott valami reménylőt,
hogy vannak még csodák ,
születnek még csodák az aszfalthidegben,
születnek még barátságok apró szikrapattanásból,
Mostmár hiszek abba, hogy a piros-idegen nem rejt mindig félelmet ,
Takarhat apró szikrapattanást aminek a lángja tarthat egy életen át!
-ez a kis vöröses szivarvany itt a gelebembe te voltál....!

Te voltál.......

Kimondhatatlan csend...
Tenger homok milliárd...
Nem tudom ,de elmondanám ,
Minden amit itt a földön adtál ,amit lát,
Amit érez a világ , a nap , a változás a kialakult ''más''
Mind TE voltál...

A hegyek felett a fellegek..
A napban, a homályban, a ködben a látás,
A vakban az érzék s a tulvilág nekem mind,mind
Te voltál...
Nem csak voltál ,vagy is, nem csak álom valóság,
Nem csak ''is '', hanem csakis!
Az egyedüli aki volt , lesz, és marad is.

Csak egy percet adj..

Csak egy percet adj ,hogy megmondjam ki vagy,
Csak egy percet adj,hogy benned megtaláljam magam,
Csak egy percet adj,hogy tükrödben lássam a multam,
CSak egy percet adj,hogy az ismeretlent értsem,
Csak egy percet adj,hogy nagyságodban a kicsinységem menjen láthatatlanba.

CSak egy percet adj,hogy értsem a titkokat,
Csak egy percet adj,hogy belelássak a nagyságok mélységébe,
CSak egy percet adj,hogy lássam a meghóditatlan tenger feneket,
CSak egy percet adj,hogy tükrözzem a világnak,hogy te vagy magad,
Az akiben a "csak egy percet adj"értelmet kap.

Acél lepke...

Acél lepke....
Elgondolkozom a fogalmon a valóságon ahol
nincs csak törékeny,ahol nincs ,
csak test ás vér ,ahol a lepke törékeny kis semmi,
s nem acél.

Szeretném ha valósággal elegyitett lepkeként szállnék,
Szárnyaim nem csak mulandó, egy percig röppenő,
A mélységet magaságnak hazudó semmiség.
Acél.

Bár lenne szárnyam erős acél ami birja a ránehezedő felhajtóerőt..
A világ erejét mi szembefúj s acélként megállna ,nem tünne le a
mélység semmiségébe ,ha röptem nem lenne egy pillanatig "csak valós"

Akkor ez az acél tartana s nem lenyomna ,
páncél lenne.
Védőburok mint csigának meszesház,de nem csak magamban,
Magamban tartanám ,egy vár acél szárnyak s nem egy gát
hozzád!
A magasba emelne habár nem egy könnyed,de megvédne a vadtól
S mi a mélységből felvont: acél szárny .......,
Acéllepke szárny!....