Egy szép nyári napon az oldalam tüskét kapott....
Szúrta ,marta s még mindig itt a fájdalma ,nem lankad...
Napok amik ellenem szólnak,dalok ,
vagy arcok amiket ha látok,csak tüzelik
a kapott sebet s gennyedek...
Feltettem már a kérdést,hogy miért vagyok??
Vagy miért kapok sebet,miért van az ,hogy vérzek s mégsem engedek??
Csak emészt s tovább él bennem a fájdalom, a tövis,
Amit ha talán kihúznék meglenne a helye,de inkább a hege,
Gyógyulna...
De én csak táplálom a sebet s engedem,hogy szemem olyat lásson,
Ami kavar s nem felráz,kiráz a multból s nem táplálna sebet,
Csak gyógyulást.
Szavam elhagyott,még a mosoly sem kerülget,egyre csak itt lüktet bennem:
Tövis ,tövis...hagyj szabadulnom s begyógyulnom végre ,
s felejtenem szemet,arcot,hangot s azt mondanom:
Igen a tövis kint van Gyógyulok!
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment