Egybeforrva

A télbemenő ősz fagyos leveleket kerget,
S a szellő, ami már nem fúj lágymelegen,
Mégis valami meleget sugall,
S olyan dalra fakad, amit csak a szív ért
nem is a mienk vagy a másé, csak ezé a pár-é.

Ez a szellő hirdeti, hogy nyár gyúlt két szívben,
S betöltötte az Isteni tervet
Egybeforrt!! Az, ami eddig külön volt,
Most együtt megy tovább boldogságban
Egymás oldalán.

Isten!!, aki teremtettél társat,
Te ki most áldó kezed kitártad
Arra kérlek, maradj e párral,
s minden, ami a menny áldása szálljon rája(juk).

Békességeddel maradj velük az úton,
amit meg kell tenni s kéz a kézben menni
feléd, aki vársz ott, te, aki adtad ezt a földi boldogságot.
Mikor már öreg kézzel egymás mellett álltok
emlékezzetek a napra, amit Isten adott, s a tudatra, hogy
ha egymásra néztek:
„Nincs hiányzó részem, mert veled egész vagyok!”