Ott lent "tengerfenéken",
a sötétben a csendben,
Ott lent...mélyen lappang valami..
Nehéz kimondani ......
Várni az ihletet a szót a merészet,
-Nem jön-
Csend van.....
De a csendben elöjön egy nagy költő dala,
zene a fülnek s a csendemben bennebb zavar...
-Fekete Gyémánt-
Egy arc derűje lelkembe ivódott,
mint őserdő fáiba a napsugár,
Tegnap volt vagy százezer éve már??!
Én nem tudom.
Én azt tudom csak,hogy lement a nap.
Egemről a mosoly leáldozott.
Kihűlt és megkövűlt a rengeteg,
De mit most tárnamélyéről felhozok:A fekete gyémántban napmeleg,
Az a mosolygás lappangva remeg
Nektek adom - hogy megelégedjetek!
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
3 comments:
Szia Drága Sogórném!!
Hát, mit is mondjak.. tiszta meglepetés vagy... Nagyon tetszik a vers... Tetszenek a gondolataid... Csak így tovább. A kezdet nagyon jó!! Ne maradj a kimondatlan szó, kár nem kimondani! Gazdagíts minket... s lassan hátha betelünk mosollyal és megelégedünk... Csak így tovább, m nagyon jó lesz!! zerge
egyetértve zergével...tényleg meglepetés vagy merthgy nem is gondoltam hogy te verseket írogatsz!... hugi! jó meg mély meg egyéb gondolatok (amiket te biztosan jobban értesz mint más...de az a msolyhiány az egy oyan "dolog" mai megér egy beszélgetést majd egyszer!:)
Akérhényszor olvasom ezt a verset, mindig új... szeretem...
Post a Comment